Visegrad Music Union

Visegrad Fund
21220092

visegrad_fund_logo_blue_800px-1

A projekt összefoglalója

A 2013. február és május közötti időben négy hangversenyt szervezünk a visegrádi országok zenekarainak, előadóinak közreműködésével. A koncertek repertoárja a népzenei művektől a kortárs alkotások bemutatásáig terjed (a partnerek maguk döntik el, hogy milyen együttessel, zenével lépnek fel). A rendezvények előtt a közönség számára filmvetítés, fotókiállítás, étel- és italkóstoló, valamint szórólapok, brosúrák mutatják be a vendégegyüttes országának történelmét, kultúráját.

A projekt részletesebb bemutatása

A projekt középpontjában a visegrádi országok közötti kulturális együttműködés fejlesztésének szándéka áll. A 2013. februártól májusig terjedő idő alatt négy hangverseny lesz a lengyelországi Nysa városában a négy visegrádi ország művészeinek közreműködésével. A repertoáron szereplő művek a hagyományos műfajoktól a kortárs alkotásokig terjednek, és sajátos kulturális portrét adnak a közreműködő országokról. Minden partner maga választja ki, hogy milyen együttest, zenekart küld Nysába: a népzenétől a klasszikus zenei műveken át a kortárs zenéig minden megjelenhet. A program sokoldalú zenei kínálata – reményeink szerint – minden korosztály figyelmét felkelti.

A hangversenyek előtt kiállítás, promóciós stand szórólapokkal és brosúrákkal, étel- és italkóstoló várja a nézőket, melyet a koncertet adó művészek hoznak magukkal. A koncert kezdete előtt filmvetítéssel mutatjuk be a vendégművészek országának történelmét, kultúráját. A közönség lengyel és cseh nézőkből fog állni: autóbusszal szállítjuk az érdeklődőket a csehországi Mikulovicéből, Zlate Horyból és Jesenikből.

Időpontok

Helyszínük: Nysa, Lengyelország