Women, You Can (WYN)
Grundtvig
GRLP-2010-9
A projekt összefoglalója
A projekt keretén belül hátrányos helyzetű nőkkel és felnőttképzési szakértőkkel dolgozunk együtt. Célunk egy „utazó takaró” létrehozása: a projekt eredményeit a projekt résztvevői maguk tervezik és készítik (minden partner létrehoz egy részt, és ezek a részek együtt adják ki az egészet, ami jól szimbolizálja a közreműködők egységet és együttműködését). Ez lehetővé teszi, hogy fejlesszük és megmutassuk a résztvevők kreativitását; az így létrejövő önbecsülés, tudás és sokszínűség, a nehézségek legyőzésének szelleme pedig lehetővé teszi számukra, hogy (projektértekezleteken való részvétel útján) megismerjék más európai országok hasonló helyzetű asszonyainak életét. A projekt célja, hogy három szempont – a személyes és társadalmi környezet, valamint a munka kontextusának – közös figyelembe vételével valósuljon meg. A WYN végrehajtásában együtt dolgoznak a hátrányos helyzetű nőkkel foglalkozó intézmények és felnőttképzési szakértők a legjobb gyakorlati megoldások kicserélése érdekében. Az általuk végzett közös munka, az innovatív gyakorlati megoldások alkalmazásai hozzájárul a projekt sikeréhez.
Projekttevékenységek:
- műhelybeszélgetések és egyéb tevékenységek szervezése különböző témákról: szexuális viselkedés oktatása, társadalmi lehetőségek vizsgálata, információs eszközök használata, helyi és európai nőszövetségek munkájának megismerése, személyes portfóliók készítése
- folyamatos és hatékony kommunikáció a projekt szereplői között egy kommunikációs platformon keresztül, mely egyúttal az eredmények fenntarthatóságát is szolgálja
- oktatási módszerek kifejlesztése és átültetése a gyakorlatba
- a közreműködő szereplők kölcsönös tudásának megosztása a nyilvánossággal, a szakmai és személyes tapasztalatok közzététele
A projekt futamideje: 24 hónap (2010. augusztus 1 – 2012. július 31.)