Rational Livestock Nutrition in Rural Areas (LIVENUTRITION)

Erasmus+ KA2
2014-1-PL01-KA202-003496

EU_flag-Erasmus_vect_POS
LN logo

A projekt összefoglalója

Az állattenyésztési ágazat jelentős szerepet játszik a vidéki háztartások társadalmi-gazdasági fejlődésében, mindenkori állapotában. Pozitív hatása van a bevétel és a foglakoztatás, valamint a szegénység csökkentésének alakulására. Az elmúlt évtizedben az állati termékek iránti kereslet és az egy főre jutó bevétel jelentősen növekedett, az urbanizáció, az ízlés változása miatt fokozottabb figyelem irányult az állatok takarmányozására, mert mezőgazdaság fejlődésének egyik meghatározó motorja az állattenyésztési ágazat lesz a jövőben. Ugyanez megállapítható az exportbevételek növekedése terén is.

Az állatok ésszerű és szükséglet szerinti takarmányozása meghatározó tényező az állattenyésztési ágazat jövedelmezőségében. Ennek ellenére sok állattenyésztő még mindig nem rendelkezik azokkal a szükséges ismeretekkel az innováció, a takarmányozás diverzifikálása és a helyi szolgáltatások szükségszerű fejlesztése területén, ami csökkenti az ilyen gazdaságok életképességét. Ennek egyik következménye a fiatalok elvándorlása a nagyvárosokba, ahol kedvezőbb szociális szolgáltatásokat találnak. Ha az állattenyésztést, -tartást folytató gazdák ismeretei, készségei, kompetenciái nem elegendőek, a kor színvonalának nem megfelelőek, akkor viselniük kell a gazdaságtalan állatitermék-előállítási költségeket. Ha például nem megfelelő takarmányozási stratégiát választottak, annak eredménye lehet az előállított állati termék mennyiségének csökkenése, minőségének romlása, esetleg az állati, egyes esetekben az emberi egészségre való kedvezőtlen hatás is. Ezen túl az emésztetlen takarmánymaradványok és káros anyagcseretermékek kiürülése nemcsak komoly gazdasági veszteségeket okoz, hanem káros hatással van még a természetes környezetre is.

Mindezek miatt nagy szükség van az érintett szakemberek részére az ésszerű takarmányozás területén olyan innovatív és közérthető tananyagra, amely a kor követelményeinek megfelelő. Ennek értelmében a projekt célcsoportjai: szakképzésben dolgozó tanárok, oktatók és vezetők, állattenyésztéssel foglalkozó gazdák, vidékfejlesztési szakemberek, állattenyésztő szakmai szervezetek, takarmányt előállító cégek alkalmazottai,humán élelmezésben jártas táplálkozási szakemberek, szaktanácsadók.

A projekt célja ezért egy innovatív, a kor követelményeinek teljes mértékben megfelelő, naprakész oktatási anyag előállítása az állati takarmányozás és a táplálkozásmenedzsment területén. Az állattenyésztők igényeit a projektben résztvevő partnerországokban elvégzett igényfelmérés alapján határozzuk meg. A tanterv és a tananyag tartalmazni fogja a speciális regionális és nemzeti elvárásokat, felöleli a szakterület összes fontos kérdését: az ésszerű takarmányozást, az állategészségügyi kérdéseket, a gyepgazdálkodás fontosságát, a legelők minőségi fejlesztését és védelmét,az egészséges állatitermék-előállítást, a tej- és hústermelés minőségi előírásait, a tudományos módszerek ismeretét a betegségmegelőző egészséges táplálkozás vonatkozásában, a megújuló energiaforrások hasznosítását, a fenntartható, egészségre ártalmatlan ivóvízforrások megőrzését, a hagyományos és újabb takarmánynövények hasznosítását és a vidéki területek speciális igényeinek figyelembevételét.

A munka az oktatási igények felmérésével kezdődik. Az Európai Képesítési Keretrendszer (European Qualifications Framework – EQF) alapján a célcsoport közvetlenül részt vesz a tananyag tesztelésében, a minőségbiztosítás folyamatában. A képzés és továbbképzés nemzetközi minőségbiztosítási szabványa (ISO/IEC 19796-1) megfelelő szakmai hátteret biztosít egy fenntartható minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez a szakképzés területén. A projekt segítségével lehetőség nyílik új készségek elsajátítására, a kulcskompetenciák fejlesztésére és elterjesztésére a létrehozott európai eszközrendszerek segítségével: EQF és ECVET. A LIVENUTRION projekt alapvető eredményei: a) e-learning platform, b) kézikönyv: Ésszerű takarmányozás a vidéki területeken (The Rational Livestock Nutrition in Rural Areas).

A projekt futamideje: 24 hónap (2014. szeptember 1 – 2016. augusztus 31.)