From Yesterday to Today – How History is Told? The Culture of Remembrance of Fascist Regimes in Europe

Europe for Citizens
609212-CITIZ-1-2019-1-DE-CITIZ-REMEM

cropped-efc-logo
CfE_Logo_right

A projekt összefoglalója

A „Tegnap és ma – miről szól a történelem? A fasiszta rezsimek emlékezetének kultúrája Európában” c. projekt az egyes országok történelmi narratíváit vizsgálja a projektpartnerek találkozói, eszmecseréi, beszélgetései révén. A négy európai ország partnerszervezeteinek képviselői együtt vizsgálják a történelmi eseményeket, azok magyarázatát, értelmezését, azt, hogy az egyes országokban milyen történelmi képet rajzolnak fel a történelem iránt érdeklődők számára, kiket tekintenek hősöknek, illetve áldozatoknak, és miként gyászolják azokat.

Műhelybeszélgetések, irodalmi, film- és egyéb művészeti alkotások értelmezése, múzeumok és emlékhelyek látogatása során megvitatják, feltárják az egyes fogadó országok sajátos történelemmesélését, -felfogását. Ezzel a cél egyrészt az, hogy a résztvevők – főként fiatalok – átfogó képet alakítsanak ki az egyes országok emlékezetkultúrájáról, másrészt pedig alkalmuk legyen elemezni, összehasonlítani a különböző történelmi helyzeteket és értelmezéseket.

A eszmecserék során kézzelfoghatóvá válik a történelem maga, illetve a társadalmi és politikai emlékezés működése, továbbá az, hogy az egyes országok hogyan kezelik ezt a múltat. Ez a megközelítés hidakat építhet a közös emlékezési kultúra páneurópai értelmezéséhez. Európai polgárok találkoznak, elemezik a múltbeli és jelenlegi politikai tendenciákat és a mai történetmesélést a politikában és a társadalomban.

A fenti célok érdekében mind a négy partnerországban két-három napos műhelybeszélgetéseket szerveznek a projektpartnerek, ahova minden partnerszervezet fiatalokat küld, hogy megvizsgálják és megvitassák a fogadó ország emlékezetkultúráját. A négy nemzetközi találkozón mindegyikén legalább 25-25 fiatal vesz részt, aminek eredményeként a résztvevők jobban meg fogják érteni Európa történelmét, kapcsolatait, jelenét és jövőjét.

A projekt futamideje: 30 hónap (2020. január 1 – 2022. június 30.)